Blog

A szoptatás fontos, de néha nagyon nehezen indul

A szoptatás fontos, de néha nagyon nehezen indul

Az anyatejes táplálás védelmet nyújt a baba számára, legtermészetesebb útja pedig maga a szoptatás. Az azonban, hogy természetes, még nem jelenti azt, hogy egyszerű is. Sokak számára sajnos igazi vesszőfutás, mégis megéri próbálkozni vele. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hathónapos korig kizárólagos szoptatást ajánl, de legalább kétéves korig mindenképp javasolja a további anyatejes táplálást is. Augusztus 1-je az anyatejes táplálás világnapja, egyben az anyatejes táplálás világhetének kezdete. Ez alkalomból Dr. Tóth Alexandra meséli el saját szoptatástörténetét.

A szoptatás természetes, de nem magától értetődő

– Az első gyermekem születése előtt úgy álltam a szoptatáshoz, ahogy sokan mások. Azt gondoltam, hogy ez egy természetes dolog, így biztos voltam benne, hogy nekem is menni fog – kezdi Alexandra, és azzal folytatja, hogy nagyobbat nem is tévedhetett volna. Hiszen bár valóban természetes, a siker nem magától értetődő. Már a szülés körülményei meghatározók lehetnek a szoptatás szempontjából, a továbbiak pedig még több problémát vethetnek fel. Mindezt úgy, hogy legtöbbször nem kap valódi segítséget az ember. – Ma már nem léteznek azok a több generációs családok, amelyekben az idősebbek támogatása mellett válhattak anyává a nők, a klinikákon pedig, még ha van is hozzáértő személyzet, sokszor kap kioktatást az ember, vagy hosszas könyörgés után hajlandók csak segíteni neki – mesél a tapasztalatairól.

Alexandra az első szülése után nagyon hamar átértékelte, amit korábban a szoptatásról gondolt, és ma már mindenkinek azt tanácsolja, hogy próbáljon meg előre ráhangolódni, járjon szoptatás felkészítő tanfolyamra, valamint kérje IBCLC szakember segítségét, ha úgy érzi, egyedül nem megy. Semmi szégyen nincs abban, ha nem indul flottul a szoptatás, viszont traumatikus élmény lehet, ha az ember nem kap segítséget.

A trauma hosszú időre meghatározta a szoptatáshoz fűződő viszonyát

Alexandra nagyon sok vért vesztett a szülés alatt, így az első 48 órában nem is tudott szopni a kislánya. – Mivel bababarát kórházban szültem, ez azt jelentette, hogy ebben az időszakban pótlást sem kapott, amitől viszont kiszáradás közeli állapotba jutott, így intenzív osztályra került – mondja és hozzáteszi, rettenetesen megrázták a történtek.

– Ültem az inkubátor mellett és folyamatosan csak sírtam. Infúzióval, valamint anyatejes pótlással táplálták, és szerencsére 24 órán belül vissza is került az újszülött osztályra, de onnantól kezdve semmi sem tudta feledtetni a velünk történteket. Felelősnek érzetem magam a kialakult helyzetért és bár, amikor hazaengedtek már tudott szopni, én képtelen voltam elengedni magam. A kórházban annak ellenére sem kaptam egy jó szót sem, hogy látták, mennyire magam alatt vagyok, ráadásul azért is könyörögni kellett, hogy egyáltalán megmutassák, hogyan tegyem helyesen mellre a kislányomat. Örültem, amikor végre elindulhattunk haza, mert azt gondoltam, otthon jobb lesz. De sajnos megint tévedtem.

Végül szoptatási tancsadó segített

– Az igazság az, hogy én végül azért tudtam szoptatni, mert a babám nagyon akarta és ennek hangot is adott. Ha nem így lett volna, valószínűleg feladom. Rengeteget sírtam, borzasztó bizonytalan voltam. Úgy éreztem, egyedül rajtam múlik, hogy tudom-e táplálni és ez hatalmas nyomást jelentett. Ráadásul rossz, elavult tanácsokat kaptam a védőnőtől. Hiába volt sok tejem, a szoptatás szenvedéssé vált. Folyton méricskéltem a kicsit, és bár ő mosolygós, szépen gyarapodó baba volt, én folyton azzal foglalkoztam, hogy nem pont úgy fejlődik, ahogy a nagykönyvben meg van írva – folytatja Alexandra.

Végül, amikor a kislánya 3 hónapos lett, IBCLC tanácsadóhoz fordult. – Szerencsénkre ő megtalálta hozzám az utat, és ha nem is azonnal, de néhány héten belül sikerült kicsit megnyugodnom. Leszoktam a méricskélésről és elengedtem az irreális elvárásaimat, de az igazság az, hogy akkor sikerült teljesen megszeretnem a szoptatást, amikor a hozzátáplálást is elkezdtük. Hatalmas könnyebbség volt, hogy már nem csak rajtam múlik a babám táplálása. Nem fojtogatott tovább a kizárólagos szoptatás felelőssége és el tudtam engedni magam. Élvezni kezdtem a szopizással töltött közös időt, 16 hónapos koráig szoptattam is, és ma már tudom, hogy ez – még, ha későn jött –, akkor is hatalmas ajándék volt mindkettőnk számára. A második kislányom szoptatását már ezzel a tapasztalattal kezdtem. Ennek az időszaknak is megvoltak a nehézségei, de korántsem volt olyan szörnyű, mint az első ­– mondja és kiemeli, bár tisztában van vele, hogy a szoptatás milyen fontos, saját tapasztalataiból kiindulva megérti, ha valaki feladja. – Nem kizárólag a szoptatástól lesz valaki jó anya, de érdemes próbálkozni vele. Ha pedig valamiért tényleg nem megy, még akkor is lehet anyatejjel táplálni a kicsit, ami a kutatások szerint életreszóló előnyökkel járhat az egészsége szempontjából. Nyugodt, szeretetteljes környezetet teremtve és egymásra hangolódva akkor sem rontunk el semmit, ha cumisüveből etetjük a kisbabánkat. A lényeg, hogy ott legyünk egymásnak – fejezi be.

Fotó: Freepik.

Időpontot foglalok