Blog

 Fájdalmas a sokszoros veszteség - A habituális vetélés okai szerteágazók lehetnek

Fájdalmas a sokszoros veszteség - A habituális vetélés okai szerteágazók lehetnek

Meglátni a két csíkot egy terhességi teszten, csodálatos érzés. Az első 12 hét azonban kritikus lehet a várandósság szempontjából. A vetélések aránya ekkor a legmagasabb: 15 százalék az átlagpopulációra vetítve. Ez persze csak egy rideg adat annak, aki elveszítette a babáját. Tudni, hogy előfordulhat, a lélek fájdalmán ritkán könnyít. Az orvosnak azonban mindenképp fontos kiindulópont, hiszen nem mindegy, hogy hány vetélésen esik át egy nő. Bizonyos szám alatt sajnos „természetesnek” vehető a veszteség, bizonyos szám fölött azonban mindenképp kivizsgálást igényel a helyzet.

Korai, középidős, spontán, inkomplett vetélés – Mi mit jelent?

Vetélésről akkor beszélünk, amikor a terhesség a betöltött 24. hét előtt ér véget. A 12. hét előtti veszteséget korai vetélésnek, a 13. és 24. hét közötti vetélést pedig középidős vetélésnek nevezzük. A vetélések 70 százaléka az első trimeszterben, azaz a betöltött 12. hét előtt történik, a maradék 30 százalék esik a második trimeszterre, azaz a 13. héttől a 24. hét végéig tartó időszakra. A harmadik trimeszterben már nem beszélünk vetélésről, bármilyen körülmények között is érkezzen a baba, azt szülésnek nevezzük.

A korai és középidős vetélésen kívül a veszteség módja alapján is megkülönböztetjük az eseteket – mondja Dr. Tóth Alexandra a LilyMed alapítója, szülész-nőgyógyász, meddőségi szakember.

  • Spontán vetélésnek nevezzük, amikor erős és bő vérzéssel és rendszeres alhasi görcsökkel kísérve távozik a magzat. Ilyenkor egy ellenőrző ultrahangot kell végezni, és ha ez azt mutatja, hogy a méh teljesen kiürült, akkor nincs szükség további beavatkozásra.
  • Missed abortusznak nevezzük, amikor tünetmentesen ér véget a terhesség vagy nagyon enyhe, egyáltalán nem specifikus tünetek jelzik csak, hogy gond van, de maga a vetélés nem indul meg. Ilyenkor általában ultrahang vizsgálat során derül ki, hogy a magzat nem él, és az orvos, valamint a páciens megegyezésén múlik, hogy várnak-e a vetélés megindulására vagy műszeresen fejezik be a terhességet.
  • Inkomplett vetélésnek nevezzük, amikor megindul ugyan a vetélés, de az ultrahang vizsgálat igazolja, hogy a méh nem ürült ki teljesen. Ilyenkor egy rövid, altatásos műtét során fejezik be a vetélést.

Két vetélés után már habituális vetélésről beszélünk

Elveszíteni egy babát megrázó élmény. Többször átélni ezt a fájdalmat szinte elképzelhetetlenül nehéz. Ilyen esetekben érdemes kivizsgálást kérni, hiszen lehet, hogy a vetélések mögött orvosolható okok állnak. – Ismétlődő veszteségek esetén gyanítanunk kell, hogy nem csupán szerencsétlen, egymást követő véletlenekről van szó, hanem beazonosítható problémák állnak a vetélések háttérben. Két vetéléstől kezdve habituális vetélésről beszélünk – mondja Dr. Tóth Alexandra. Az anyai életkor előrehaladtával, 37 éves kor fölött sajnos a vetélések aránya is növekszik, 40 éves kor fölött kifejezetten magas, ám ha többször is előfordul, a nőgyógyász azt javasolja, keressünk fel egy meddőségi szakembert, hiszen számos, az okok feltárásban segítő vizsgálat van, amelyet ők nagyon jól ismernek.

– Habituális vetélés esetén nagyon fontos kiindulópont az anamnézis. Mindenképp beszélni kell a ciklusról és a lehetséges családi hajlamokról (például trombózis hajlam). Ezen kívül kezdetnek hormonprofilt készítünk, amelynek segítségével vizsgáljuk a ciklushoz kötött női nemi hormonokat és például a prolaktin szintet is, majd inzulin rezisztencia vizsgálatot kérünk. Nőgyógyászati ultrahang segítségével megállapítjuk, hogy vannak-e méhüregi eltérések, és ha szükséges, akkor ultrahang vezérelt folyadékos feltöltéssel, azaz szonohiszterogram segítségével áttekintjük a méhüreget, vagy – erős gyanú – esetén méhtükrözéses eljárással feltárjuk a méhet – magyarázza a szakember. Hozzáteszi, ezen kívül ki kell térni a lehetséges hematológiai vagy immunológiai okok vizsgálatára és a karyotipizálásra is, és nem szabad róla megfeledkezni, hogy a vetélésekért férfi oldali problémák is felelhetnek, így partner vizsgálata is indokolt, spermiogramot és DNS fragmentációt mindenképp érdemes kérni.

A lelket is megviseli a folyamatos veszteség

Fontos tudni, hogy a vetélések ugyanolyan gyászreakciót válthatnak ki, mint bármely szerettünk elvesztése, hívja fel rá a figyelmet a szakember. A környezet sokszor nem érti a veszteség fájdalmát, hiszen számukra igazából még csak elméletben létezett a baba, ezért többnyire nem reagálnak megfelelően a gyászra. Az érintett szülők úgy érezhetik, egyedül maradtak és senki sem érti meg őket. Ilyenkor érdemes szakemberhez fordulni, gyászfeldolgozó csoportokat, sorstársakat keresni, akik megkönnyíthetik a megküzdést.

Fotó: Freepik.

Időpontot foglalok