Blog

A koraszüléshez vezető betegségek egy része kezelhető – Ezekre a tünetekre figyelj a várandósság alatt
Egy szülő sem szeretné, ha gyermeke útja a túlélésért küzdve kezdődne, és nem is szabad indokolatlanul félni a koraszüléstől, hiszen a terhesség ideje alatt nagyon fontos a nyugalom, de érdemes tudni, hogy mely esetekben forduljunk azonnal orvoshoz.
Mikor számít koraszülöttnek a baba?
Koraszülöttnek a 37. hét előtt született babákat tekintjük, mondja Dr. Jáger-Deák Emőke, a Lilymed szülész-nőgyógyász szakorvosa, és gyorsan hozzáteszi, ez nem egy egységes kategória. Az, hogy milyen esélyekkel indulnak az életben a koraszülött babák, nagyban függ attól, hogy hányadik hétre és milyen súllyal érkeztek.
– Legnagyobb veszélyben az extrém koraszülöttek vannak, akik a 24. és 28. hét között jönnek a világra, őket a 28.-34. hét között született babák csoportja követi, akik már sokkal jobb esélyekkel indulnak, és beszélhetünk még késői koraszülöttekről is, akik a 34. és 37. hét között érkeznek, és a többieknél jelentősen jobb adottságok mellett vágnak neki az életnek – világít rá és elmondja, a szakma hivatalosan a 24. héttől nevezi szülésnek a baba világrajövetelét, előtte vetélésről beszél, ám ez a körülmények és a baba adottságai, illetve állapota függvényében a neonatológus megítélése alapján változhat.
Mire kell nagyon figyelni?
Ezek után, jogos a kérdés, hogy megelőzhető-e a koraszülés? A válasz bonyolult. Mivel sok esetben fel sem tárható az ok, nem mondhatjuk, hogy biztosan kivédhető, de néhány általános érvényű szabály megfogalmazható az elkerülése érdekében.
- A korábbi koraszülés növeli a kockázatot. Ha az anyának már van koraszülött babája, az jóval nagyobb rizikót jelent. Esetében megkétszereződik az ismételt koraszülés esélye, ezért a teljes terhesség során fokozott figyelmet igényel, akár kiegészítő vizsgálatokra is szüksége lehet.
- Magas kockázatot jelent a tölcsérképződés. Ha valaki átesett már koraszülésen, akkor a következő várandóssága során nem kötelező, de nagyon ajánlott a méhnyak hüvelyi ultrahanggal történő vizsgálata a 20.-24. hét között. Ebből objektíven megállapítható, milyen hosszú a nyakcsatorna, illetve látható-e benne belső tölcsérképződés. A rövidnek ítélt méhnyak esetén az anya hüvelyen keresztül adható progeszteront kap, de egyéni esetben más módszer is alkalmazható.
- Az ikerterhesség elővetítheti a spontán koraszülés lehetőségét. Az ikerterhesség önmagában véve is magas kockázatú terhesség, így nagy figyelmet igényel az orvos részéről is.
- A hüvelyi fertőzések komoly veszélyt jelentenek. A felszálló fertőzés könnyen megtapad a magzatburkon, a méhnyak alsó pólusán, ami idő előtti burokrepedéshez, majd koraszüléshez vezethet. Nagy kockázatot jelent a nemi úton terjedő chlamydia, illetve a trichomonas fertőzés is.
- Koraszüléshez vezethet a felborult hüvelyflóra. Ha a normál hüvelyflóra felborul, kóros hüvelyfolyás jelentkezik. Az egyik leggyakoribb kiváltó kórokozó a kellemetlen, halszagú, tejszerű folyással járó Gardnerella Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a terhességgel járó, normál folyás természetes jelenség. Az orvos a terhesség alatt egyébként is végez hüvelyfeltárást, amiből megállapítja a normál folyás jellegét. Ehhez képest egy újabb mintavétellel, illetve tenyésztéssel könnyen fény derül az ettől eltérő, rendellenes folyás okára.
- A húgyúti fertőzések szintén kockázatosak. A húgyúti fertőzéseknek tünetmentes típusai is léteznek. A várandóság alatt kötelező vizeletvizsgálat szerencsére ezeket is kiszűri. Ha baktériumot mutat az eredmény, javasolt kitenyészteni, és célzott terápiát alkalmazni, illetve ezután megismételni a vizsgálatot és a tenyésztést is, hogy biztosak legyünk a gyógyulásban.
- A különböző fogágybetegségek – fogágygyulladás, ínygyulladás – akár a hétszeresére emelhetik a koraszülés kockázatát. Éppen ezért javasolt még a tervezett terhesség előtt felkeresni a fogorvost és az esetlegesen lappangó betegségeket feltárni, kezeltetni. Ha akkut probléma alakul ki a terhesség alatt, természetesen azonnal orvoshoz kell fordulni.
A stressz is számít
Dr. Jáger-Deák Emőke felhívja a figyelmet arra is, hogy a stressz szintén hajlamosító tényező lehet, ezért ajánlott kerülni a stresszhelyzeteket. Ez természetesen nem könnyű, de mindenképp megéri próbálkozni vele. (Mentális egészségünk megőrzéséről ITT írtunk.)
Gyakran felvetődő kérdés, hogy a nemi élet, veszélyt okozhat-e? A szakember megnyugtat, ha nem áll fenn kizáró ok, házasélet a várandóság alatt is bátran élhető, de a partner felelőssége nagy. Dr. Jáger-Deák Emőke azt javasolja, ha gyanús tünetet észlel magán a férfi, ő is kezeltesse magát, és az orvosi utasítás szerint szüneteltesse a nemi életet.
Fotó: Rawpixel.