Blog

A mentális egészség a termékenység szempontjából is fontos

A mentális egészség a termékenység szempontjából is fontos

(2022/05/30)
A mentális egészség jelentősége ma már nem kérdés. Azt azonban, hogyan őrizhetjük meg, nem feltétlenül tudjuk. Az instant életmód guruk világában könnyű elveszni az egymásnak ellentmondó tanácsok között, pedig pszichés jóllétünk kulcsfontosságú tényező a családtervezés során is.

Egy Amerikából indult kezdeményezésnek köszönhetően 1949 óta a május a mentális egészség hónapja. De mi is tulajdonképpen a mentális egészség? Az Egészségügyi Világszervezet, azaz a WHO szerint egy olyan jólléti állapot, amelyben az egyén megvalósíthatja saját képességeit, meg tud birkózni az élet okozta stresszel, képes produktívan dolgozni és bekapcsolódni egy közösségbe.

Nem tűnik nehéznek, néha mégis kifejezetten az. Szintén a WHO adatai szerint a kardiovaszkuláris betegségek és a rák után a mentális zavarok jelentik a legnagyobb egészségügyi kockázatot. 2021-ben, a pandémia ideje alatt Európában már 150 millió ember szenvedett valamilyen pszichés zavartól, és 3-ból mindössze 1 depressziós jutott hozzá a megfelelő terápiához, miközben a mentális egészség alapvető feltétele az egyéni és a kollektív jóllétnek is.

Igenis számít a mentális egészség

Hogy kapcsolódik mindez a termékenységhez? Szorosan! Mentális egészségünk állapota életünk minden aspektusára hatással van. A termékenység tudatossághoz nemcsak a fizikai egészségünk, de pszichés jóllétünk is hozzátartozik. A kérdés tehát már nem az, hogy kell-e tennünk a mentális egészségünkért, hanem az, hogyan tartsuk karban.

Az első és talán legfontosabb, hogy rendelkezzünk önismerettel. Meg tudjuk határozni mi és miért jó nekünk, mi nyomaszt, mi húz le, mire nincs szükségünk és milyen képességeink vannak, amelyekkel kezelhetjük az életünk során természetesen adódó helyzeteket. Mert krízisek mindenkit érnek, így stresszel és szorongással is mindannyian szembesülünk. Lelki egyensúlyunk megtartása azonban nem lehetetlen feladat.

Pihenj, mozogj, élj egészségesen!

Jó emberi kapcsolatok nélkül nincs mentális egészség. Fotó: Freepik, svetlanasokolova

Mentális egészségünk fizikai és lelki tényezőktől egyaránt függ. Megőrzéséhez megfelelő mennyiségű és minőségű alvásra, mozgásra, valamint személyre szabott étrendre ugyanúgy szükségünk van, mint jó emberi kapcsolatokra, énidőre és az átkeretezés képességére.

Mindennapjaink során nagy mennyiségű felesleges stressz ér minket. Akik termékenységi problémákkal küzdenek, alapvetően is kontrollvesztett állapotba kerülnek. Joggal érezhetik úgy, hogy teljes mértékben elvesztik a másoknak oly természetesnek tűnő irányítást a testük felett. Az ezzel járó stressz és szorongás már önmagában rettenetesen megterhelő a psziché számára, ha pedig erre ráerősít a rohanó életmóddal járó általános nyomás is, könnyen kerülhetünk olyan mókuskerékbe, amiből nagyon nehéz kiszállni.

Tippek a mentális egészség megőrzéséhez:

  • Ismerd fel és iktasd ki a stresszfaktorokat az életedből. Nem kell mindig elérhetőnek és „up to date”-nek lenned. Jelölj ki egy időpontot a napban, amikor híreket olvasol, és ne pörgesd öt percenként a telefonodat. Munkaidő után ne ellenőrizz emaileket, töltsd a pihenőidődet olyan tevékenységgel, ami valóban feltölt.
  • Készülj fel az alvásra, belső elcsendesedéssel. Az alvás minősége és mennyisége meghatározó mentális egészségünk szempontjából. A szervezetednek szüksége van pihenésre, vedd ezt komolyan.
  • Olyan étrendet válassz, ami jó a szervezetednek. Ma már úton-útfélen csoda diétákba botlunk, arról azonban kevesebb szó esik, hogy ami az egyik ember szervezetét valóban támogatja, az a másiknak esetleg rosszat tesz. Vannak persze alapvető, mindenkire érvényes szabályok az étkezéssel kapcsolatban, de ezeken túl tudnod kell, hogy a te szervezeted mit igényel.
  • Szerezd vissza a kontrollt az életed felett. Ez talán a legnehezebb feladat az összes közül, de nem lehetetlen végrehajtani. Kezdd apró lépésekkel. Alakíts ki napi rutint, amihez tartod magad. Ne sodródj, helyette tervezz és dönts bátran a téged érintő kérdésekben!
  • Próbálj ki relaxációs technikákat! Engedd elcsendesedni az elmédet. A relaxáció, a jóga, és bizonyos légzés- vagy mindfulness technikák egyaránt segíthetnek.

Fotó: Freepik, tirachardz

Időpontot foglalok