Blog

Babák, akiket sosem felejtünk el – Október 15. a babagyász világnapja

Babák, akiket sosem felejtünk el – Október 15. a babagyász világnapja

Nincs nagyobb fájdalom egy gyermek elvesztésénél. Kelljen búcsúzni a várandósság elején, a szülés körüli időkben vagy később, a fájdalom hatalmas. A babagyász világnapján azokra a babákra emlékezünk, akik idő előtt hagytak itt minket és akik nélkül már biztosan semmi sem lesz ugyanolyan. Olvassátok el Anna levelét.

Nyolc hetes volt az első kisbabám, amikor elveszítettem. A terhességet nem terveztük, szinte még fel sem fogtam, hogy anya leszek, mégis egy világ omlott össze bennem. Elmondhatatlan fájdalmat és magányt éreztem. A fogadott orvosom figyelmes volt és támogató, de az ügyeletes orvos a telefonját sem tette le vizsgálat közben. Neki nem számított, hogy épp azt kell megerősítenie, hogy nem ver a babám szíve. Csak egy név voltam, egy adathalmaz a kartonon. Mindegy is. Felvettek a kórházba, hogy művi úton távolítsák el belőlem a magzatot. Több mint 20 órán keresztül tágították a méhszájamat, a végén már csillagokat láttam a fájdalomól. Úgy éreztem, meghalni is jobb volna. Emlékszem a saját tükörképemre a műtő plafonján, emlékszem a felhúzott és lekötözött lábaimra és arra, ahogy számol az aneszteziológus, aztán minden elsötétedik. Amikor felébredtem, már egyedül voltam a testemben, de tudtam, egy részem vele ment a túlvilágra.

Nehéz, nagyon nehéz év következett. A környezetem nem értette a gyászomat. Pár napig támogattak, de ahogy telt az idő, egyre nőtt a távolság. Elmaradtak a haszontalan, de legalább törődő mondatok és a helyüket átvette a csend. De nem a jó csend, hanem az, amiből üvölt a meg nem értő szánakozás, amitől csak még rosszabbul érzed magad. Lesz másik, fiatalok vagytok még! – mondták eleinte kedvesen, később már türelmetlenül, de az az igazság, hogy ez volt az egyik legrosszabb, amit tehettek. Mert igen, előfordul, hogy az élet, amint elkezdődött már véget is ér, de a szülők gyásza ugyanolyan mély lehet, mint ha egy jól ismert hozzátartozójukat veszítették volna el. Persze, én sem tudtam, amíg meg nem történt velem.

A ma felismert terhességek 15-20 százaléka végződik vetéléssel az első 12 hétben, és évente nagyjából 500 csecsemő hal meg később, a szülés körüli időben. Október 15. a babagyász világnapja. Ha a terhesség alatt, a születés körül elveszített babákról van szó, az érzéketlen tanácsokkal kicsit mégis mintha elvennék a gyászhoz való jogot.

Ráadásul úgy érzem, nem csak az gyászommal kellett megküzdenem, de a tabuval is, ami az elvesztett babák kérdését övezi. Nem nagyon hallottam ilyen történeteket korábban. A nők erről nem beszélnek, pedig nagyon fontos lenne. Csendben maradnak, mert arra tanították őket, hogy szorítsák össze a fogukat, pedig sokkal többen hordoznak sosem gyógyuló sebeket, mint hinnénk.

Azóta még három baba hagyott itt minket az első trimeszterben, de szerencsére megajándékozott a sors egy gyönyörű, egészséges gyermekkel is. A fájdalom nem lett kisebb, ugyanazt a tehetetlenséget érzetem minden egyes alkalommal. Szerettem volna üvölteni, szerettem volna, ha megáll a világ, szerettem volna, ha valaki megmagyarázza, miért történik ez velünk.

Nehezen találtam megnyugvást és – bár jártam terápiára és már tudok beszélni a történtekről – a mai napig nem vagyok benne biztos, hogy valaha is képes leszek teljesen feldolgozni az elvesztésüket. Ez a legnehezebb, ezt nem érti, akivel nem történt meg. A halál az halál. A veszteség, még ha láthatatlan is, veszteség.  A hiány pedig örök és megmásíthatatlan. Sosem fogom őket elfelejteni, de dühös már nem vagyok. Néha sírok kicsit, ám ha ránézek a lányomra, csak hálát érzek. Hálát, amiért megszületett, amiért minket választott, amiért itt van nekünk. A pszichológusom megtanított rá, hogy valamiben mindenkinek hinnie kell. Én pedig abban hiszek, hogy odaát a csodás nagymamám vigyáz rájuk és ha vége a földi életemnek, én is találkozom velük és akkor elmondhatom nekik, mennyire hiányoztak.

Tények a vetélésről

  • 37 éves kor alatt 10-15% a korai (12. hét előtti) vetélés aránya,
  • a korai második trimeszterbeli (közvetlenül a 12. hét után bekövetkező) vetélés aránya nagyjából 5%, ami az átlag populációs kockázat.
  • Az anyai (és az apai) életkor előrehaladtával ez elkezd emelkedni. 40 éves női életkor felett nehéz megbecsülni a kockázatot, de a sokszorosa, akár több mint 25% is lehet.
  • Habituális, azaz ismétlődő vetélés esetén – amiről a levélíró is mesélt – életkortól függetlenül magasabb a kockázata a baba elvesztésének a terhességek esetén. A vetélés ilyenkor ismeretlen okból történik, amit ki kell vizsgálni. A kiváltó ok felderítését követően annak kezelésével a kockázat csökkenthető.
Időpontot foglalok