Blog

Tények az endometriózisról

Az endometriosis az a betegség, amikor a méhnyálkahártyához (endometrium) hasonló szövet jelenik meg a méhen kívül, krónikus gyulladásos folyamatot beindítva mely hegszövet képződéséhez vezethet. Elsődlegesen a kismedencei hashártyán, a petefészkeken, a recto-vaginális septumon (a hüvely hátsó fala, mely összefekszik a végből mellső falával), a húgyhólyagon és a beleken fordulhat elő.

(forrás: www.endometriosis.org)

1, Endometriosis az a betegség, amikor a méhnyálkahártyához (endometrium) hasonló szövet jelenik meg a méhen kívül, krónikus gyulladásos folyamatot beindítva mely hegszövet képződéséhez vezethet. Elsődlegesen a kismedencei hashártyán, a petefészkeken, a recto-vaginális septumon (a hüvely hátsó fala, mely összefekszik a végből mellső falával), a húgyhólyagon és a beleken fordulhat elő.

2, Nagyon ritka esetekben de megtalálható a rekeszen és a tüdőben is.

3, Az endometriózis feltehetően minden 10. nőt érint a reprodukciós évei alatt (általában 15-49 éves kor között), amely nagyjából 176 millió nőt jelent világszerte.

4, Endometriózis kezdődhet nagyon korán, akár az első menstruációval és a változókor nem biztos, hogy megszünteti az endometriózis okozta panaszokat, különösen ha a betegségből és/vagy a műtét(ek)ből kifolyólag hegszövet vagy összenövések alakult ki.

5, Fájdalmas menstruáció, fájdalmas peteérés, fájdalom szexuális együttlét során vagy utána, bő menstruációs vérzés, krónikus kismedencei fájdalom, fáradtság, meddőség tartoznak az endometriózis tünetei közé. Valamint hatással lehet az általános fizikai, mentális és szociális jólétre.

6, A tudatosság hiánya mind a nők, mind pedig az egészségügyi szolgáltatók részéről, ami a panaszok elbagatelizálásából fakad, jelentős késedelmet okoz a panaszok első megtapasztalásától a diagnózis felállításáig és a kezelés megkezdéséig.

7, Nincs ismert gyógymód az endometriózisra, és bár gyógyszerrel sikeresen kezelhető, a legtöbb terápia nem alkalmas hosszútávú kezelésre a kialakuló mellélhatások miatt. A műtét hatékonyan távolíthatja el az endometriotikus léziókat és hegszövetet, azonban a sikeresség nagy mértékben függ a betegség kiterjedésétől és a műtétet végző orvos gyakorlottságától.

8, A terhesség csökkentheti a tüneteket de nem gyógymód a betegségre.

9, Nincs ismert oka az endometriózisnak de több, mint valószínű bizonyos gének fogékonnyá teszik a nőket a betegség kialakulására.

3 gyermekkel vidám és hangos lehet az otthonotok! Gondolom mindig találsz elfoglaltságot. Mindig is nagy családot szerettél volna?!

 Ne is mond! 2 óvodás és egy kis iskolás mellett néha a saját gondolataimat sem hallom. Tipikus olaszos család vagyunk, nálunk mindig mindenkinek van közölni valója, és ennek, egymást túl kiabálva próbálnak érvényt szerezni. Számomra felfoghatatlan, hogy hogyan van ennyi energiájuk, de tényleg, mintegy búgócsiga… folyamatosan csak pörögnek.☺

Ami pedig a nagycsaládot illet, mi is hárman vagyunk testvérek, számomra nem volt idegen a dolog, de mivel elég nehezen indult a történet, így tervezettnek nem mondanám. Sok viszontagság előzte meg Nóri, az első gyermekem, születését.

Az élet majdnem beleszólt! Mi volt előbb a nőgyógyászati diagnózisod vagy a gyermekvállalás gondolata?! 

 A diagnózis. Nagyon jól emlékszem arra, mikor a második műtétem után beszéltünk arról az orvosommal, hogy nem lesz egyszerű majd a teherbe esés. Ő ugyan javasolta, hogy el kellene a mihamarabbi gyerekvállaláson gondolkodnom, azonban akkor nem olyan mederbe folyt az életem, hogy azt mindjárt kivitelezni is tudjam.

Emlékszel még milyen tüneteid, panaszaid voltak a laparoscopos műtéted előtt?!

Annyira „szerencsés” csillagzat alatt születtem, hogy nekem mindig volt valami bajom. Nekem sosem volt normális ciklusom (hol volt, hol nem volt menstruációm), elég hasfájós voltam menszesz alatt, azonban ezeket a problémákat 18 évesen a fogamzásgátló gyógyszer tulajdonképp rendbe is rakta. 4 évig szedtem fogamzásgátló tablettát. A végére viszont már nem éreztem jól magam a gyógyszertől, fejfájás, elhízás, ciklus közben el nem múló barnázás, néha görcsös menszesz, borzasztó erős vérzéssel. Éreztem, hogy valami nem az igazi. Ekkor megbeszéltük a dokimmal, hogy abbahagyom a gyógyszert, és figyeljük, hogy mi lesz. Igazából semmi sem lett… a panaszaim maradtam, a menstruációm viszont el-el maradozott. Vizsgálatok sora után inzulinrezisztencia PCO-val karöltve lett a diagnózis. Ezt követte a laparoscopos műtétem 2008 tavaszán.

Mit látott az orvosod a műtét során? Tudtad-e hogy ez beleszólhat a gyermekvállalási terveitekbe? Hogyan fogadtad a hírt?

A műtétem során az orvosom elmondta, h meglehetősen sok kisebb-nagyobb csokiciszta” volt a kismedencémbe, de igyekezett mindent kitakarítani, a méhtükrözésen mindent rendben talált. Ekkor hangzott előszőr a szájából, hogy a látottak alapján endometriózisra gyanakszik. Nekem akkor ez a szó semmit sem mondott. Gyanakvón nézhettem, de rögtön hozzá is tette, hogy a kimetszett cisztákból biopsziára mintát küldött, és ha ez tényleg endometriózis, akkor majd a biopszia ezt alátámasztja, és bármiféle kezelés, majd ennek tükrében fog következni. Mikor a megbeszélt időpontban kontrollra megjelentem, az eredményt már a kezében tartva örült, hogy ez nem endometriózis, a biopszia nem támasztotta alá, így nincs mit kezelni, ergo minden ok. Ez ugye 2008 tavaszán történt. Soha életembe nem hallottam még ezt a szót, hogy endometriózis, és megmondom őszintén, akkor még nem is sokat lehetett róla olvasni a neten, viszont amit meg találtam, attól nem voltam túl boldog. Az eredmény tükrében viszont nem is aggódtam, mert hát papírom van róla, hogy nem az, most már baj nem lehet☺.

Ezzel voltam utamra bocsájtva. A kálváriám pedig csak ezután kezdődött igazán. 15 kg-tól megszabadulva-ezt a mai napig nem értem, de 3 hónap alatt sikerült ezt a fogyást produkálnom, reméltem, h az IR-em is némiképp helyre billent.

Azonban a „pirosbetűs napjaim….” olyan görcsökkel teltek, hogy lábra alig tudtam reggelente állni, hányás-hasmenés kísért minden egyes menstruációt, minden hónapban az ájulás szélére kerültem a fájdalomtól, A tabletták ne hatottak, görcsöldó injekciók sora következett minden hónapban., olyan fájdalmat, addig még sosem éreztem. Ismét vizsgálatok sora, és 2008 októberében egy újabb laparoscopos műtétre feküdtem be a klinikára. A műtét laparoscoppal indult, azonban nagy műtéttel fejeződött be. Egy csodaszép vágással az alhasamon ébredtem, valamint egy petefészek mínusszal. Ennek a műtétnek a biopsziája alátámasztotta az endometriózist, ami sajnos 3 hónap alatt annyira rátelepedett a jobb petefészkemre, hogy el kellett távolítani, valamint újra telerakódott a kismedencém csokiciszták sokaságával.

Ezek után megbeszéltetek egy GnRh analóg terápiát 6 hónapra! Mit tudtál a terápiáról hogyan zajlik és milyen tüneteid lehetnek?! Mennyire viselt meg téged a valóságban? 

 Így van. A biopszia eredményével a kezembe elindultunk ezzel a terápiával. Ez annyit jelentett, hogy fél évre leállították a menstruációm, hogy az esetlegesen el nem távolított endometriózis szigetek elhalljanak a kismendencémben, a méhemben…. meg bárhol, ahol esetleg még van. Itt esett először szó arról, hogy ez a majdani gyerekvállalásomra milyen hatással lehet. 24 évesen, friss diplomásként, próbaidős munkahellyel, és egy bonyolult párkapcsolattal, akkor még nem is nagyon fogtam ezt fel. Megbeszéltük a dokimmal, hogy most nem aktuális a gyerek téma, itt pedzegette, hogy azért erre oda kell majd figyeljek, és hát ha lehet ne sokáig húzzam a halogatást, mert nem lesz egyszerű, erre készüljek fel.

Ezt követően 6 hónapos szuri kúra következett-6 hónapig klimaxoltam, annak minden negatív következményével. Azonban a kezelés, mégha drasztikusan is, de hatott. Helyre állt bennem minden.

Mi történt a kezelést követően? 

A műtétet követően 3 évre rá jelentkezem a dokimnál, hogy akkor akár jöhetne a baba, de nem jön. Ugye én a műtétet követően nem szedtem fogamzásgátlót, és próbálkoztunk már egy ideje, de semmi. A dokim, ismerve az előéletem, beszedetett velem egy adag Clostilbegyt-et, de hozzá is tette, hogyha ez nem segít, akkor irány a Kaáli, mert ilyen előélettel, ő nem szívesen húzná az időt. Persze, semmi sem történt, így a beutalóval a kezemben melyen aláhúzva, hogy „alátámasztott endometriózis” jelentem meg a Kaáliban.

Innen pedig sikertörténetnek is mondhatnám a miénket. Ugyanis azon a napon mikorra időpontunk volt a Kaáliban, reggel egy pozitív terhességi tesztet sikerült „produkálnom” De ezt még annyira nem akartam elhinni, így délután elmentünk a Kaáliba a konzultációra, mert úgy voltam vele, hogy az ultrahangon nyilvánvaló lesz, hogy akkor terhes vagyok e vagy sem. Teljes kétségbeesés lett rajtam úrrá , ugyanis a Kaáliban semmit sem láttak. Azzal váltunk el, hogy a következő mentruációm nem tudom hanyadik napján jelentkezzek, és elindulhat a lombik program. A menstruációm persze nem jött meg, eközben 2-3 terhességi tesztem is pozitív lett, ekkor a nyári szabadságból hazatérő dokimmal az ultrahangon megláttuk azt a vibrálió kis keresztet, amire akkor már nagyon-nagyon várunk.

3 egészséges gyermeked van spontán terhességből! Az utolsó szülésednél megbeszélted az orvosoddal, hogy nem szeretnél több gyermeket. Ezt követően kaptál-e kezelést az endometriosisra?! 

A dokim szerint, „orvosi csoda” hogy ilyen előélettel, mint nekem 3 spontán terhességből 3 egészséges gyermekem született.

20 és 18 hónap van a gyerekek közt.. Naivan úgy gondoltam, bevallom, hogy ennyi-viszonylag rövid kihagyást követő terhesség után, az endometriózist el is felejthetem.

Mennyi ideig voltal tünetmentes a szülések után?

Az első két terhességem közt abszolult tünetmentesnek mondanám magam. 2015 májusában a kislányom születése után is volt egy jó 2 évem, amíg minden a „normális” keretek közt zajlott, ami a menstruációmat illeti. Az évi rendes rákszűrésemen sem látott az orvosom semmi eltérőt.

Milyen panaszaid jelentkeztek ezt követően? 

Szépen lassan jöttek előjöttek a régről már ismert fájdalmak. Talán még nem olyan erősek (az ájulás még nem kerülget), mint akkor, de azt kell mondjam, hónapról-hónapra erősödik, mind a görcs, mint pedig a többi panaszom. Hányás-hasmenés a menstruáció előtt, olyan derékfájdalom, és görcs, ami közel elviselhetetlen, illetve eszméletlen mennyiségű vér távozik belőlem.

Sajnos az endometriosis nem csak a gyermekvállalást nehezítheti meg hanem az életminőséget is rontja kellemetlen tüneteivel! Tudtatok-e megfelelő kezelést találni a panaszaidra az orvosoddal? 

Borzasztó 3-4 napjaim vannak havonta. 35 évesen nagyon megnehezíti az életem. „öreg vagyok” én már ahhoz, ilyen-olyan menstruációs probléma miatt kiessek a munkából, és bevallom a 3 törpém ellátása is nehézkes azokon a napokon, mert hát hiába van apa, vannak olyan rituálék nálunk, amiket velem szoktak. 1 évig szedtem Visanne tablettát a panaszomra. Ez teljesen leállította a ciklusomat, de nem vált be nekem. Szenvedtem a mellékhatásaitól. Majd egy kis homontartalmú fogamzásgátló tablettával próbálkozunk (Lyndinette). Azt vártuk tőle, hogy csökkenti a görcsöket és a vérzés mennyiségét. Az elején még ez ment is. Most raktam le áprilisban. Visszatért minden panaszom, nem láttam értelmét tovább a tablettának.

Szóba került-e egy esetleges egy következő műtét?

Még nem, mert most itt tartunk. Várom, hogy normalizálódjon a jelenlegi helyzet, és utána felkeresem a dokit, hogy most akkor mi legyen.

Mit üzennék, azoknak, akik ezzel a problémával küzdenek és még gyerekvállalás előtt állnak……

Talán azt, hogy csodák márpedig vannak ☺ Meg persze kitartás, meg rengeteg erőt…. meg a szokásos sablon. Baromi nehéz az út, ami előttük áll. De hátha, hátha nem vagyok egyedüli eset, és másnak is ennyire pozitív irányba tud egy olyan komoly betegség fordulni, mint a mienk. Bárki lehet kivétel, sosem gondoltam azt, hogy én is egy lehetek a sok közül, akinek ennyire egyszerűen sikerül.

Akik pedig túl vannak a családalapításon, és még mindig kísérti őket az endometriózis….

Keressenek egy olyan specialistát, aki segít, és nem csak elodázza a problémájukat.

Én sokszor megkapom a dokimtól, h mennyire szerencsés is vagyok, és örüljek, hogy ennyire könnyen ment a teherbeesés. Ezzel teljesen egyet is értek, csak szeretném, ha azok problémája is legalább olyan nagy hang sújt kapna, akiknek már nem a családalapítás, hanem a normál hétköznapok megélése a cél.

Időpontot foglalok