Blog

10 millió szoptatási tanácsadó országa

Magyarország a tíz millió szoptatási tanácsadó országa! Nem az én szövegem, egy híres humorista vlogjában hallottam, aki most szült a nyáron. Szeretek vicces, de élethű vlogot, Facebook csoportot nézegetni az újszülött-, csecsemőkori nehézségekről. Mivel nem vagyok ősanya ezek engem lelazítanak, megnevetettnek és pár percre kiszakítanak azokból az időszakokból, amikor a legsötétebb félelmeimet élem meg.

“Nem könnyű az első hat hét! Hidd el utána jobb lesz!” “Hááát az első három hónap azért még nehéz.” “Örülj neki, hogy szoptatsz bármikor összepakolhatsz és bármit csinálhatsz csak előveszed a cicit és kész.”

Hatalmas útvesztő ez az egész. Csak arról tudok írni ahogy én megéltem és még mindig megélem. Állítólag teljesen átlagos amit érzek…akkor én miért nem hallottam erről korábban?
Sokat sír az elején mindenki…aztán fokozatosan csökken és elmúlik. Én is sokat sírtam, akár még a mai napig is van, hogy elpityeredem. Pedig az én kislányom már 12 hetes.

A klinikáról hazajövet végig üvöltött, amíg a férjem odaállt a kocsival, amíg bepakoltunk és elindultunk. A bundazsákja nagyon nagy volt rá, az autós hordozót nem tudtuk az ISO fix talpba beletenni. Én nagyon nagyon feszült voltam! Cumit nem fogadott el, az autóban nem tudom szoptatni így egyetlen ötlet jutott eszembe…bedugtam a kisujjam a szájába, amit elkezdett szopizni és elhallgatott. A férjemmel végig veszekedtük az utat, mindketten feszültek voltunk és féltünk a ránk nehezedett felelősségtől. “Vak vezet világtalant” – mondtam neki nagyon sokszor mikor ketten voltunk otthon vele és tőlem kérdezte most mit csinájunk.

A segítő hálónk állt egy idős védőnőből (aki már a terhesség alatt is imádta mondogatni, hogy “Ó szülész-nőgyógyászként mindent tudsz nem is akarok nagyon zavarni!”) egy szintén idős gyermek háziorvosból. Édesanyámból, aki már a klinikán bent töltött idő alatt megsértődött, hogy nem fogadok el tőle tanácsot. Pedig mennyire rosszul gondolta…hisz életemben nem voltam olyan elveszett mint azokban a hetekben. Azt hittem hazajövünk és a pici ha sír biztos éhes, megetetem és aztán alszik. Ilyen is volt…de olyan is, hogy cicizés után sírt. Olyan is, hogy nem aludt el bármit csináltunk. Keservesen, szívszaggatva sírt…sírtam én is mellette. Mindent mondtak…ha elég a tejem akkor ő 3-4 óráig alszik elégedetten. Elég a tejem egy ciciből szoptassak felválltva. Figyeljek be ne gyulladjon a mellem. A kirágott emlőbimbókkal lehet szoptatni nem baj, hogy vérzik. 2 óránál hamarabb ne tegyem cicire, az nem jó a kisbeleinek mert pangani fog benne a tej és fájni fog a hasa. Nincs elég tejed! Sorolhatnál…mindenki jó szándékból adta a tanácsát, én kérdeztem hisz el voltam veszve. Az egyetlen amit elértem, hogy irgalmatlan bűntudatot és hihetetlen elkeseredést generáltam magamnak. A “nem csinálod jól” érzés.

Szerintem senki nem hitte el, hogy a kislány 1-2 hetes kora óta este 7-9 órát aludt egyhuzamban (most is). Így semmi tanácsot nem kaptam, azon kívül, hogy örüljek és el ne mondjam a játszótéren majd, hogy mit csináljak a cicimmel. A tejtermelést hogyan tartsam fent. Mert lehet, hogy ő aludt de én tejbe fürödve ébredtem. Aztán nem volt elég neki…szerintem. Pedig a fagyóban is volt anyatej. A váltott mellből szoptatás sem volt nyerő ötlet, mert a nem szopizott mellem szintén elcsorgott a következő etetésig. Azt mondták ez másnál is így van. Aztán már szoptatás alatt is ömlött a másik mellemből a tej. Nagyon sok álmatlan éjszaka és segítségkérés után azt tanácsolta egy szakértő (tömören), hogy hagyhatom aludni éjszaka ha szépen gyarapodik és én felkelek hajnalban leszívni a mellem. 2 hónapja a telefonom ébresztőjére kelek hajnal 2 és 3 között, hogy leszívjam a mellem. Megtaláltam az anyatejgyűjtő kagylókat, amiket ha elaludt a kis delikvens és 2 óránál több idő telt el az utolsó szopi óta be kellett raknom az elfolyó tej felfogására. Volt olyan délután amikor 130 ml tejet gyűjtöttem két szoptatás között. A kislányom ekkor 4 hetes volt. Sőt szoptatások alkalmával is be kell raknom az ellenoldali cicire, hogy felfogjam a tejet. Volt olyan reggeli szoptatás, amikor a nem szopizott cicmből 110 ml tej elfolyt. Mindezek ellenére a belém ültetett gátlás és szorongás hatására továbbra sem hittem el, hogy van elég tejem. Valahogy úgy éreztem lenne elég csak rosszkor folyik el. A barátnőmön kívül senki nem próbált abban erősíteni, hogy tényleg elég. Én meg méregettem, minden egyes szoptatás előtt és után. Számoltam a napi adagot (van egy képlet amiből a baba súlyához lehet számolni), a heti gyarapodást. Amikor nem stimmeltek az adatok elkeseredtem és cumisüvegből próbáltam megtömni a sok összegyűjtött tejemmel. Ekkor már a férjem is próbált meggyőzni, hogy van elég tejem…de közeledtünk a három hónapos növekedési ugráshoz és féltem. Rengeteg gátlás és félelem épült fel bennem.

Majd úgy döntöttem a 10-11. hét környékén, hogy kihívok egy szoptatási tanácsadót. Először a telefonban sem értette mi a probléma, de kapcsolt és nagyon támogatón megbeszéltünk egy időpontot. Mikor ideért aludt a kislányom így volt időm mindent rá ömleszteni. Persze én akkor még nem láttam tisztán, hogy a belső félelmeimet és gátaimat kell feloldania. Valahogy nálam pont ő, pont jókor nagyon jó húrokat pendített meg és valami történt. Valami elfogadás, fellazulás…hogy nézzek rá a gyönyörű, mosolygó, jól táplált kislányomra. A legjobb visszajelzés. Most sem vagyok lazább, de már nem mérlegelem a gyermekem szoptatások alkalmával csak hetente egyszer. Most az altatás, napirend témán kattogok és stresszelem magam. Szerencsére már jobb. Nem sírok. A férjem sokat segít. Meg tudom nyugtatni és elaltatni.

Azt kell mondjam ez egy monoton és magányos időszak…de amikor a szemembe néz a nagy bogár szemeivel és rám mosolyog szétárad a szeretet bennem és ellazulok. Azonban azt, hogy nem csinálom nagyon rosszul továbbra is csak remélni merem….

Időpontot foglalok