Szakembereink

Pánczél Erzsébet

perinatális szaktanácsadó, örökbefogadási tanácsadó

Háromgyermekes anyaként számomra a család a legfontosabb és legizgalmasabb kihívás. Szerencsés vagyok, a munkám fő irányvonala a családdá válás, a szülés körüli (perinatális) időszak kérdéseiben való támogatás – a gyermekvállalás tervezésétől a várandósság, szülés – vagy az örökbefogadás- és gyermekágy idején át egészen a kisgyermekes időszakig.

Új kihívás minden szülésre, szoptatásra felkészítő konzultáció, hiszen minden család számára az ő egyéni igényeik mentén kialakított támogatás lesz a legmegfelelőbb. Ugyanolyan szép feladat az örökbefogadást tervezőkkel, vagy az örökbefogadás rendszerében várakozókkal folytatott közös munka is, mely során sok év szakszolgálati tapasztalattal igyekszem segíteni a felmerülő nehézségek, kérdések, elbizonytalanodások tisztázásában.

Munkámban a legszebb, hogy jelen lehetek és aktívan segíthetem a családdá válás folyamatát. Mivel minden család és élethelyzet egyedi, folyamatosan szükséges önmagam továbbképzését, eszköztáram bővítése. 2008-ban Szociális munkásként végeztem. 2012-ben Ontológiai alapú coachingot tanultam, majd 2013-ban Nagy Zsóka érzelmi központú családi mediációs módszerét is elsajátítottam. Egyre inkább kirajzolódott előttem, hogy az újdonsült családok támogatása jelenti számomra a legtöbbet. Ezért 2018-ban elvégeztem az ELTE PPK Affektív Pszichológia Tanszék Perinatális szaktanácsadó szakképzését, és több szoptatás támogatói kurzust.

A perinatális és örökbefogadási konzultációk mellett korábban állandó előadója voltam dunakeszin szülésfelkészítő tanfolyamnak, képzőként számos felkészítő tanfolyamot vezettem a leendő örökbefogadó szülők számára. Jelenleg az alapellátás keretei között foglalkozom a szakemberek közötti hatékony együttműködés, valamint szakmaközi edukációs programok szervezésével. Újpesten heti rendszerességgel vezetek tematikus anyai készségfejlesztő és rekreációs csoportot.

A családdá válás varázslatos folyamatában a test és a lélek harmóniája elválaszthatatlan, egymást erősítő egységet alkot. A LilyMed csapatának tagjaként örömmel kapcsolódom be abba a holisztikus szemléletű, valódi támogatást nyújtó ellátásba, ami a gyermek megérkezéséig segíti és kíséri a leendő szülőket a számukra megfelelő úton.

Időpontot foglalok